Már csak egyetlen egy dolog hiányzott ahhoz, hogy azt tudjam mondani, nem csak egy új mezőgazdasági eszközzel lett több a cégben, hanem bizony hozzánk vándorolt az az utolsó darab gép is, ami kellett ahhoz, hogy teljes legyen a lista. Ezidáig ugyanis az altalajlazító az egyik szintén mezőgazdasági területen dolgozó, velünk jó kapcsolatot ápoló földműves segítségével tudta segíteni a munkánkat, azonban mivel neki is egyre több feladata, területe és megrendelése van, az utóbbi időszakban már minden jó szándéka mellett is nagyon nehezen tudtuk összeegyeztetni az időpontokat. Persze azért megoldottuk, de tényleg kellemetlenségeket szült már ez a helyzet, és alig vártam, hogy olyan anyagi helyzetbe kerüljünk, vagy olyan pályázat jöjjön ki aminek keretében lehetőségünk nyílik egy új altalajlazító beszerzésére.
Persze ezek a pályázatok iszonyatosan meg tudják nehezíteni az ember feladatát, hiszen kőkemény megkötéseknek kell megfelelni és persze azt is elmondhatjuk, hogy minden esetben szükség van egy jó partnerre, aki a beszerzés területén brillírozik, hiszen általában nagyon gyors döntésre és még gyorsabb beszerzésre van szükség ezen pályázati lehetőségeket tekintve. Hála a jó égnek számunkra minden ilyen feladatot teljes tökéletességgel ellát az Umwelt csapata, hiszen már a gréder és a traktor is az ő közreműködésükkel került beszerzésre, és azt kell mondjam, hogy tökéletesen meg voltunk elégedve a munkájukkal, a segítségükkel, az gép árakkal és persze a minőséggel is.
Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha pályázati gép beszerzés kapcsán segítségre van szükségük, és egy olyan csapathoz fordulnának, aki nem csak a minőség tekintetében nyújt egyedi mezőgazdasági gép minőséget, hanem már a választás során is felbecsülhetetlen segítséget ad, akkor mindenképp keresse fel az Umwelt csapatát, mert náluk biztosan nem fog jobbat találni. Mi biztosan hosszú távon is csak velük fogunk együttműködni, hiszen tökéletesen elégedettek vagyunk a munkájukkal. Mint ahogyan az új altalajlazító minőségével is egyaránt.