Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor szinte bármibe belefog nem igazán lesz eredménye. Nem hogy nem könnyen éri el a célját, hanem egészen egyszerűen azt érzi, hogy nem halad sehová, nem tud semmit sem megoldani. Én a legutóbb akkor éreztem ezt, amikor a saját vállalkozásom új weboldalát kezdtem el csináltatni. Rendelkeztem ugyanis egy oldallal, de iszonyatosan ráfért már a frissítés, ugyanis új szövegek, új színválasztás és persze új képek is kellettek rá. A weboldal része iszonyatosan jól haladt, hiszen az a kis webes csapat akit találtam a feladatra nagyon lelkiismeretes és profi munkát végzett, azonban a szövegezéssel sajnos nem igazán haladtam sehová sem, és persze azt sem tudtam sajnos hogy a profi képeket kikkel csináltassam meg.
A szövegben a lányom hála a jó égnek iszonyatosan sokat tudott segíteni, a képek tekintetében pedig keresgélni kezdtem, és hála a jó égnek rájöttem, hogy nem kell nekem feltétlen ismeretlen netes ajánlások közül válogatni, hiszen az ismerőseim között nagy valószínűséggel vannak olyanok, akik már vettek igénybe szolgáltatást a tárgyfotó és termékfotó témakörében, ezért kérdezősködni kezdtem, és ennek hatására viszonylag gyorsan kaptam is javaslatot olyan csapatra, aki gyorsan és gyönyörű eredménnyel tud segíteni a termékfotózás feladatában. Nem is akármilyen eredménnyel sikerült aztán megoldani ezt a feladatot, hiszen a fotodastudio.hu csapat valóban kiemelkedően minőségi és eredményes munkát végzett. Csak ajánlani tudom bárkinek aki akár prospektusba, akár weboldalra vagy webshop feltöltéséhez szeretne profi képeket, amelyek nem csak szépek és tökéletes részletezettségűek, hanem bizony élethűek is, és kellőképp segítenek a vásárlók számára hogy dönteni tudjanak egy-egy lehetőség között az internetes vásárlás során. Amióta nálunk ezek a képek vannak fenn az oldalon egyetlen egy reklamáció vagy visszaküldés sem érkezett, hogy nem azt a terméket kapta amit várt vagy nem abban a színben vagy árnyalatban érkezett a termék mint amit gondolt. Ezzel pedig iszonyatosan sok energiát és időt takarítunk meg. Nem beszélve arról, hogy többen vásárolnak, hiszen azt gondolom, hogy biztosabbak tudnak lenni a döntésben. Mindenkinek csak javaslom hogy keresse fel ezt a kis csapatot ha profi és minőségi termékfotók segítségét kívánja hívni az értékesítéshez.